2022-ben részt vettem egy Erasmus+ ifjúsági csereprogramon Észtországban. Egy évvel később üzenetet kaptam az észt szervezőtől: megkérdezte a lakcímemet. Elküldtem neki, ő pedig elmondta, miért is volt szüksége rá: kipostázná ugyanis azt a levelet, amelyet egy évvel korábban, a program zárónapján az egy évvel későbbi önmagamnak írtam. Azóta természetesen nemcsak azt felejtettem el, hogy mit írtam, hanem hogy egyáltalán volt ilyen feladat. Aztán ismét kiment a fejemből az ügy, mígnem az egyik szomszédom érdeklődött, hogy nem rám vár-e a közös postaládában valami külföldről jött levél. Bevallom, ritkán nézem a postaládát, hiszen ki intézi még papíralapon a levelezését a 21. században?! Ráadásul külföldről?! Nos, az észtországi levelem érkezett meg. Amilyen kíváncsian nyitottam ki, olyan szívet melengető érzés volt végigolvasnom. A levélben ugyanis emlékeztettem magam, hogy mekkora élmény volt játékos önismereti foglalkozást vezetni észt középiskolásoknak, és megígértem magamnak, hogy hazaérve elvégzek egy life coach-kurzust, és önismereti téren fogok másokat segíteni. Egy évvel később, a levél olvasásakor pedig valóban a coach szakdolgozatomra készültem, és már jónéhány Önismereti társasjátékklub alkalmat is levezettem. Ráléptem az utamra, és elkezdtem másokat is segíteni e téren egyéni folyamatokkal, illetve csoportos események vezetésével. Saját érzéseim és mások visszajelzései alapján is mondhatom: helyes lépés volt!